Dobogókői urbexes helyszínről tartottunk haza és nem volt nagy kitérő ez a helyszín sem, hát meglátogattuk.

Preisich Szanatórium – az elhagyott pszichiátria

Annyit tudtunk róla, hogy egy elhagyott elmegyógyintézet van a budai hegyekben, nem volt kunszt megtalálni. A WAZE-ba azt írd, hogy “Tündérhegyi Pszichiátria”, közvetlenül oda visz. Szűk budai utca, de az intézettől északra, kb. 200 méterre van egy szelektív hulladékgyűjtő sziget, mellette lehet biztonságosan parkolni. Őrzés nincs, ahogy kamerák sem, a bejutáshoz nem kell kerítést mászni, semmi illegális.
Nagyon felkapott helyszín ez is: velünk együtt három csapat volt, közel húsz ember. Mint egy osztálykirándulás.

Preisich Kornél (1869-1955) korának neves gyermekorvosa, 1904-től a Szent László Kórház főorvosa, a Tanácsköztársaság alatt igazgatója, ami miatt a későbbiekben állást nem kapott, viszont kiterjedt magánproxist folytatott. A Zugligetben, a Tündérhegy oldalában 1906-1908 között épített villát megvásárolva, itt kezdte meg szanatóriumának működtetését tüdőbeteg gyermekek számára. Ezt vezette több évtizeden keresztül. A szanatórium államosítását követően az épület 1958-ig belügyi tulajdonba került, majd ismét egészségügyi funkciót kapott: tbc-s és elmebetegeket kezeltek itt. 1978-ban bezárták, 1979-ben pszichoterápiás járóbeteg ambulanciával, majd-a közbeni felújítását követően-1984-ben fekvőbeteg osztályként nyitották újra. Előbb az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézethez (OORI) tartozott, majd 1994-től az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézethez (OPNI). Ettől kezdve kiemelkedő szakmai munkát végeztek itt, mint a “Lipótmező” “Tündérhegyi részlege”. Az OPNI 2007-es megszüntetését követően még működött, de 2009-től már ismét az OORI részeként, más épületben. A hajdani Preisich Szanatórium épülete azóta üresen áll.

Nem vagyunk bolondok!

Ránézésre úgy tűnik, hogy a korábbi funkciót állították vissza, csak engedély és személyzet nélkül: indulatkezelési zavarokkal küzdő betegeket kezelnek, melynek lényege, hogy kontroll nélkül kiélhessék destruktív hajlamaikat a még épségben ott maradt berendezési tárgyakon és épületgépészeti elemeken.