Szeptember közepén csörgött a telefonom. Na, ez eddig nem túl izgalmas, de a figura, aki hívott azért keresett engem, mert nem találta a geoládámban a jelszót. Vagy nem találta a geoládám.

Hogy mi? Hát még van, aki játszik?

Ha azt sem tudod, miről van szó gyorsan összefoglalom:
Egy ember elrejt egy dobozt -na, ez a geoláda- valahol a természetben, ír bele egy jelszót, a GPS koordinátáit pedig feltölti az internetre.
Egy másik ember pedig megkeresi a koordináta-pár alapján a ládát, a benne lévő jelszóval pedig “igazolja” a megtalálást.

2006-ban, -amikor az egész kezdődött- nagyjából azt sem tudtam, hogy mi az a GPS, illetve azt tudtam róla, hogy ez valami úri huncutság valami műholdakkal és méregdrága kütyükkel. Judit apukájának viszont volt ilyen cucca, gyakorlatilag ő volt, aki elültette a bogarat a fülünkbe. Hát dobozokat kezdtünk keresni az erdőben, a hegytetőn, a búzatáblákban…
Később az Ica-néni féle Tekergő klubbal csavarogtunk sokat a Balaton-felvidéken. Ott is volt már GPS, valami Garmin kütyü, talán egy Dakota 20-as. Ez óriási dolog volt, színes (!) érintőkijelző (!!) a nyomógombos Nokiák korában!

Amikor regisztráltam a geocaching.hu oldalra alig 3.000 felhasználóval bírt a játék.
Azért sem volt ez olyan népszerű, mert akkoriban még nem volt az embereknek kétezer ismerőse a Facebookon akik látták volna storyban, hogy milyen izgalmas hobbit űz, na meg a készülékárak tényleg veszedelmesek voltak. A fent említett Dakotát például 120.000 Forintért lehetett megvenni akkor, amikor a minimálbér 62.000 Ft volt. És ez csak navigált, nem fotózott, nem zenélt, nem tudtál róla telefonálni. Céleszköz.

Középiskolában még az iskolaújságba is írtam egy cikket a játékról Kumin Ferenccel, a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület akkori elnökével. Aztán valahogy egyre kevesebbet játszottam, végül is évekig be sem léptem.

-Mi az a geocaching?

(Az interjú valamikor 2007-ben íródott, mára már nyilván nem feltétlenül aktuális.)

-Nyilván minden játékosnak más. Akinek sok gyereke van, annak egy nagyon jó családi program, aminek része, hogy a természetben együtt friss levegőt szívnak, a gyerekek pedig nagyon élvezik a kincskeresés izgalmát. Aki szereti az autóját, annak lehetőség, hogy a hétvégén nagyobb távokat tegyen meg, ismeretlen utakon bóklásszon, és az erdő szélén leparkolva járjon is egy jót. Aki szereti járni az erdőt, de a hagyományos, nagy túrákhoz nincs elég ideje, annak pedig egy jó ok, hogy kisebb távokat bejárjon, akár csak 1-2 órára is, de kiszabaduljon a természetbe – én leginkább ebbe a csoportba tartozom.

-Mi az a GPS?
-Számomra egy olyan csodálatos eszköz, amiben túlzás nélkül benne van szinte minden, ami a 21. század műszaki civilizációját jellemzi: közlekedés, telekommunikáció, nagyon gyors számítógép egy kis dobozban, atomóra a műholdakban, gyönyörű színes LCD kijelzők, nagy kapacitású memóriakártyák, stb..
Mindezek mögött pedig egy olyan elméleti tudás átültetése a gyakorlatba, amelynek kiindulópontja talán a görög hajósok navigációs tudása lehet, benne van az évszázadok alatt egyre tökéletesedő térképrajzolás, de kell hozzá még Einstein relativitáselmélete is.
Mindebből persze egy egyszerű, ma már természetesnek tűnő dolog látszik a végén:
bárhol járva látom a pozíciómat a kézben tartott kis kütyü képernyőjén megjelenő térképen tíz méteres pontossággal.
Ezzel elsősorban eltévedés nélkül eljutok ismeretlen célpontokra, de ha eljön a játék ideje, akkor az ismert koordinátán elrejtett célponthoz, rejtekhelyhez is oda tud vezetni a készülék. Így jutunk el a geocachinghez.

-Játszható GPS nélkül?
-Elvileg igen, de ennek a játéknak mégis csak a GPS áll a középpontjában.
Korábban ez akár sokak kedvét is elvehette. Mára szerencsére sokkal lejjebb ment ezeknek a szerkentyűknek az ára, és feléledt a használt készülékek piaca is. A geocaching játszására alkalmas GPS-t egy jobb étteremben eltöltött családi ebéd árából lehet venni.

-Mi a játék lényege?
-A játék lényege, hogy a játékos megmozduljon, töltse le a koordinátákat, szedje össze az adatokat, töltse fel ezeket a GPS-ébe, és – itt jön a lényeg – lépjen ki, kapcsolja ki a gépét, húzza a túracipőt, és hagyja maga mögött a hétköznapi világot, az iskolát, a tantermet, gép-termet, az otthoni szobát.
Mivel pedig egyedül az erdőben mászkálni általában nem népszerű elfoglaltság, a játék összehozza a barátokat is, és rögtön jó apropója van egy közös kirándulásnak is.

-Ki csatlakozhat?
-Bárki, aki elfogadja a Geocaching Szabályzatot és regisztrálja magát a geocaching.hu-n.

A mai napon pedig közelíti a 40.000-et a regisztráltak száma.
Hiszen csak egy pármegás telepítő az alkalmazásboltból és gyakorlatilag bármelyik okostelefon alkalmassá válik a geoláda-keresésre.

Szóval ismét elővettem a régi hobbit, és már két hete, szinte minden nap elmegyünk túrázni és kincseket keresni.

Ennek most van egy ilyen “magyarázom a bizonyítványom” hangulata, de visszanéztem a kameraképeket, mert probléma adódott zárás idején.

21.20 Kikapcsoltuk a zenét.
21.28 Lehúztuk a redőnyt és bezártuk az ajtót.
21.33 Lekapcsoltuk a tér- és dekorvilágítást.
21.34 Az utolsó ember is elment tőlünk a teraszról.
22.01 Visszakapcsoltuk a fényeket, hogy takarítani tudjunk az udvarban.
22.45 A **SZOMSZÉD KOCSMA**ből ki-be mászkáltak az emberek, szólt a zene, volt kiszolgálás bent, a pultnál.
23.06 Még mindig vendégek jönnek ki a **SZOMSZÉD KOCSMA**ből.
23.24 Mi végeztünk a takarítással. Mindent összeszedtünk, másfél órán keresztül takarítottunk, hatan.
A Baross utcától a 71-es útig az utolsó szívószálat is összeszedtük az udvar közös területeiről is.
23.44 **SZOMSZÉD KOCSMA** takarítani kezd.
23.57 Végez.

A 13 perces takarítása többek között abból állt, hogy az asztalain maradt sörösüvegeket kidobálja az útra, széttöri az udvar bejáratánál lévő pad előtti betonon. Kisebb szemeteket, szilánkokat pedig kirúgdos a “piros vonalon kívülre”.

Erre reggel kilenckor a szomszéd üzlettulajdonosok azzal hívnak fel, hogy a “vendégeink ordenáré retket hagytak maguk után”.

És ehhez most tényleg nem volt közünk. Szabályszerűen nyitottunk és zártunk, folyamatosan szedtük a szemetet üzem közben is, zárás után pedig patika állapotot hagytunk. Túlzás nélkül mondom, simán mentem volna egy kört az udvaron mezítláb.

Az, hogy **SZOMSZÉD KOCSMA** még bő másfél órán át a tilosban nyitva volt, hogy a vendégei 11 után indultak egyáltalán haza, és hogy egy ilyen nap utáni “takarításra” negyed órát sem szánt, arról tényleg nem tehetek.

Nagyon nagy meló volt az újranyitás, a tárgyi és személyi feltételek összehozása. Hat fős személyzettel nyáron szoktunk dolgozni, nem ilyenkor. Jó, amúgy indokolt volt a létszám, rengeteg ember volt, de így abszolút kezelhető.

Megszokhattam már, hogy “mindig én vagyok a hibás”, de ezt most tényleg rosszul esik.

Hat ember munkáját teszi tönkre egy, a szabályokra fittyethányó figura.

Hát de csak nem hívok rendőrt a szomszédra…

A tegnapi napon megkaptam -végre- az Astra első dózisát.

Næm ĕrzəķ şęmmiť.

Na jó, azért valamit csak érzek:
Pont úgy ébredtem, mintha átvedeltem volna egy éjszakát, de úgy erősen.

Mintha halál másnapos lennék. Ver a víz, fáj a fejem és vizen kívül mást nem vesz be a testem.

Dehát a brit tudósok már annyi jó dolgot megállapítottak és kikutattak:
Bízom az oltóanyagukban is.

Szívesen buliznék már Veletek a Tulipánudvarban…
Nem kell ezért sokat tenni, csak beoltatni magad.
Jelentkezz oltakozni, hozd az igazolásod, és vendégem vagy egy pizzára.

Tényleg.

Ha ezt elég sokan megtesszük, nyárra már csak egy rossz emlék lesz ez az egész.

Összesen 100 pizzáról van szó, a jelenlegi helyzet nekünk sem egyszerű, valahol húzni kell egy vonalat.
A “bónuszpizzát” személyesen lehet átvenni nyitva tartási időnkben (pénteken és szombaton 17 órától.)
Hozd magaddal az oltakozáskor kapott dokumentumot.
Nem “kötelező”, de nagyra értékeljük, ha előtte telefonon jelzed, hogy jössz. Így nem kell sokat várnod. 06703322000 vagy 06309922334
Február 13.-ig él az akció, de utána sem fog “elveszni” a pizzakvóta:A százból megmaradt tételeket február 14-én megsütjük és a Veszprémi Cholnoky kórház SBO-jára, valamint a Veszprémi Mentőállomásra szállítjuk.

Az oltóanyagra nem kell “igényt tartani”.

Arra kell igényt tartani, hogy lehetőleg már idén el lehessen menni fesztiválozni, vagy egy szállodába a családdal, vagy csak lemenni a “vacak vidéki kocsmába” meginni egy korsó sört, esetleg egy szimpatikus cukrászdában megenni egy szelet tortát.

Ehhez pillanatnyilag egyetlen egy út van: a lakosságnak nagy arányban oltottá kell válni.

Én sem rajongok a tűért, én sem szeretek orvoshoz járni.

Én is átestem már a Covid-on, én is voltam pozitív….és én sem tudom, “mi van a vakcinában”.

Viszont hiszek az elmúlt 120 év oltási tapasztalatában, hiszek a kutatóinkban, hiszem, hogy az oltás segít és nem lesznek hosszútávú mellékhatásaim.

Ha mégis, akkor egyéni “tragédia” lesz, 1 a millióból.

Hiszen így működik minden oltás és gyógyszer, mindig van mellékhatása mindennek, csak nyúljunk bele a gyógyszeres szekrénybe, olvasgassunk.

A felajánlásom sem Soros György, sem Orbán Viktor nem támogatta. Sőt, senki sem:
Abból a pénzből “dobtam fel” ezt az apróságot, amit simán magamra is költhettem volna.

Lehetett volna egy komoly görbe estém, vagy elutazhattam volna mondjuk Prágába szórakozni.

Ehelyett azt mondom, oltakozzunk. Ne egy pizzáért, hanem azért, hogy “minden olyan lehessen, mint régen”.

Szeretném kinyitni az üzletem, szeretnék hajnalig tivornyázni, szeretném egy nyári hajnalon a napfelkeltét nézni a mólóról.

Ezért, és semmi másért tettem ezt a tényleg jelképes felajánlást.

Frissítés:
Közben a VEOL is rátalált a felajánlásomra, és érdemesnek tartották rá, hogy cikk legyen belőle. Köszi.

Ciki a cigi. Ez volt a nagy szlogen még általános iskolában, amikor a drogos bácsi meg a cigis néni jött előadást tartani a dohányzás káros hatásairól.
Dohányozni tilos, tűzzel-vassal űzték a cigarettát az intézményből. Persze azért a tanári melletti kémiaszertárból folyamatosan dőlt a füst – na nem, nem a kísérletek miatt.

Hasonló volt a helyzet középiskolában, tanáraink rengeteget füstöltek.

Gimiben még az volt a menő, ha valaki cigizett. Erre a tanárok szerveztek anti-cigi programokat. Ezekkel egyenes arányban nőtt a dohányzó fiatalok száma.
Megfordultam néhány egyetemen is. Az emberek ott nem cigiznek.
Miért? Mert drága. Leszoktak, mert sokba került. És nem mert rákos lesz a tüdejük, vagy mert megláttak egy sárga hullát a cigisdobozon.
Ergo: új reklámkampány a cigi ellen: elrettentő képként az árát kéne nagy piros számokkal a dobozra nyomni.

De miért is írok erről?

Remek alaptémákat ad a helyi Facebook-csoport, most épp az van terítéken, hogy a kis tinik a templom tövében, az ABC melletti patakparton bagóznak és szemetelnek.
Elég vidéki hangulat, megy a lázadás a helyi „boomerek” között: „Kamerákat, polgárőröket, nyilvános megszégyenítést” követelnek.

Ha valamit tiltanak egy kamasznak akkor csak azért is meg fogja/akarja csinálni, akkor meg mi értelme van a tiltásnak?

Tipikus kamasz viselkedés. Minden csak addig érdekes, amíg nem szabad.

Ha van egy pont, ahol a srácok-lányok összegyűlnek, inkább padokat meg szemeteseket kellene kirakni, nem polgárőrökkel riogatni.

Aki dohányozni akar, az fog is.

Mint ahogy, aki Sportszeletet akar enni, az is fog.

Nem tisztünk ebben az esetben a cselekményt büntetni, az inkább a szülők feladata.

Ha majd lesz megfelelő számú hulladéktároló és kulturált környezet, majd akkor lehet intézkedni a szemetelőkkel szemben.

Nem kell “lázadó tininek” lenni ehhez: felnőttként is megvan a romantikája annak, amit tiltanak, ami nem szabályos. Egyszerűen vágyunk rá, hogy megszegjük a szabályokat. Ezért parkolunk tilosban, iszunk közterületen, vagy mászunk be a bezárt strandra.

Ha csikktartók és kukák kerülnének a patakpartra, gyakorlatilag “dohányzóhely” létesülne, akkor szempillantás alatt eltűnne a “tilosban járás élvezete”.

Meggyőződésem, hogy ha egy tizenéves dohányzik, az nem “nikotinfüggősége miatt” teszi, hanem mert tilos.

„Csak azért is!”

Amint nem rugózunk azon, hogy „jaj, tilos TILOS!! dohányozni!!” rögtön nem lesz „fun”, a fiatalok nagyrésze le is teszi.

Csak gondoljatok bele, amikor mondjuk gimiben először cigiztetek a WC-ben elbújva, vagy vettétek meg az első doboz cigiteket egy kocsmában az miért történt?

Mert tudtátok, hogy tilos, tudtátok, hogy “ebből baj lehet”. Mégis az édes adrenalin győzött a “józan ész felett”.

Így rákanyarodtunk a kamaszkor egy fontos velejárójára.
Sok „felnőtt” sajnos nem képes ezt megérteni. A lázadó kamaszok pont így viselkednek. Ez például a szexualitás témakörben kap nagy szerepet, hiszen sok szülő élete végéig tiltaná tőle a gyerekét, és nem érti meg, hogy teljesen hiába tiltja, ha a gyerek akarja megteszi, akkor pedig az a fontos, hogy a szülő ott legyen mellette, segítsen, ha szükség van rá, nyugodtan fordulhasson hozzá kéréssel-kérdéssel és időben reagáljon, ha baj történik. Az összes tini szülőjének, az élet minden területén hasonlóképp kéne eljárnia.

Visszatérve a dohányzás témakörére:
Maholnap 28 éves leszek, hagyományos cigiből eddigi éveim során talán egy teljes dobozzal sem szívtam még el.
Nem azért, mert tiltották, nem azért, mert beteg leszek, nem azért, mert drága. Egyszerűen nem tetszett. Viszont az tuti, hogy a sulis időkben állandóan a „dohányzóhelyeken” töltöttem az időmet.

A dohányzás közösségépítő ereje elvitathatatlan.
Hát mennyivel egyszerűbb úgy elkezdeni egy beszélgetést, hogy valaki tüzet kér, és te adsz neki?

Ha nem is jó, de mindenképpen emlékezetes év volt ez a 2020-as. Nem bánom, hogy vége, és csak bízom benne, hogy a 21’ jó lesz.
Azért összeszedem, hogy mi minden történt velem idén:

Januárban még ki sem józanodtunk igazán a tavalyi Szilveszteri mulatság után, vonatra szálltunk és elutaztunk Prágába. Fantasztikus élmény volt a Cseh fővárosba látogatni, Prága januárban is ezreket vonz. Nagyokat kajáltunk, sokat „turistáskodtunk” a cseh nemzeti eledelből -a sörből- jelentős mennyiséget fogyasztottunk. Félrészegen, karaoke-helyet keresve belecsöppentünk egy melegbár hétköznapinak nem mondható forgatagába, nagy élmény volt. Ahogy az is, amikor étterembe mentünk, de a leves után nem főételt, hanem Jagermeistert meg vodkát ebédeltünk.

Februárban hallottunk valami koronavírusról, de az valahol Kínában volt, marha messze tőlünk. Így nem foglalkoztunk vele. A Picurinál Valentin mulatságot tartottunk, utána Veszprémben Paddy And The Rats koncertre mentünk. Voltunk színházban is, hosszú várakozás után sikerült bejutni a Pál utcai fiúkra a Pannon Várszínház előadásában.

Márciusban, az évben először szerettek volna beszervezni az OVB-be, de ezt a remek ajánlatot visszautasítottam. Helyette felújításokba kezdtünk, hiszen bezárt a kocsma. Bezárt az egyetem, meg a sulik is. Távoktatás mellett távkocsmát tartottunk, szabadidőnkben pánikvásároltunk.

Áprilisban maszkban mentünk bankba meg dohányboltba és senki nem rémült meg. Ez akkor furcsa volt, de nagyon. Közben nekiálltunk ételeket kiszállítani, kipróbáltuk magunkat ezen a piacon is.

Májusban, az évben másodszor szerettek volna beszervezni az OVB-be, de ezt a remek ajánlatot ismételten visszautasítottam. Helyette kinyitottuk a Picurit, a Social Distancing pedig beépült a tudatunkba.

Júniusban több ízben bejártuk a Badacsonyt, túráztunk, és mindenféle vendéglátóipari egységek kínálatát kóstoltuk végig. Urbexelni kezdtünk, számos elhagyott épületet, gyárat, szállodát látogattunk meg. A Picuriban ismét nekiálltunk karszalagot osztani a felnőtteknek, a szezon pedig kőkeményen beindult.

Júliusban óriáskerekeztünk Almádiban, aztán a városban először töltőpontot létesítettünk kisteljesítményű elektromos járműveknek a Tulipánudvarban. A haveri társaság bátorítására elhatároztam, hogy a következő választásokkor indulni fogok egy képviselőtestületi székért.

Augusztusban tízéves lett a kedvenc kocsmám, többszáz fős eseménnyel és retro partyval köszöntöttük a Picurit. Megtartottuk a „nyárnyitó” RIDE-ot, koncertek és tánc kíséretében dübörgött a Balatoni nyár. Megérkezett a Balcsira a LIME, komoly részt vállaltunk az üzemeltetési feladatokban.

Szeptemberben, a nyári őrület után elutaztunk Pécsre. Tévétorony, lakatfal, Kiskorsó, Nappali, Csinos. Hazaérve és feltöltődve korlátozásokba botlottunk: a hónapban csak 11-ig voltunk nyitva. Ebben a hónapban történt meg, hogy az autókozmetikába adott autómmal a szimpatikus fiatalember elutazott Budapestre és valami útépítésen áthajtva pöppet’ összetörte.

Októberben Halloween bulit tartottunk, rekordszámú beöltözővel. Ez volt talán a legsikeresebb beöltözős buli a tíz év alatt.

November elején koronagyanúval karanténba kerültem, ezt pozitív teszt követte. Közben bezárt a kocsma is, bedurvult a vírus. Az elkülönítésem lejártával elutaztunk a Dunakanyarba, egy elhagyott pszichiátrián is jártunk. A hónap második felében ismét kiszállításra adtuk a fejünket, új ételekkel és partyservice szolgáltatással.

Decemberben nagyon vártuk az enyhítéseket, amik sajnos elmaradtak így maradtam pizzafutár. Jókat röhögtünk az aktuálpolitikai helyzeten, lemásztunk az ereszről. Egyik éjszaka bűnözővé váltam: jól megbüntettek a kijárási tilalom megszegéséért. Karácsonyoztunk egyet szűk családi körben, rendeltem egy hadseregre elég tűzijátékot. Csúszkáltunk az ónos esőben és rengett alattunk a föld is.

Ez volt az én 2020-am, köszönöm, ha a része voltál.
Találkozunk jövőre!

A tegnapi nap margójára, édesapám hozzám fűzött gondolatai.

A tudósokat -a fizikatudósokat mindenképp- és amúgy nyilván kicsit mindenkit foglalkoztat valamelyest az időutazás, a tudományos elmélet, ami szerint nem csak térben, de időben is lehetne utazni.

Milyen jó is lenne egy szerkezet, egy időgép, mi mindent megváltoztatnál te is a múltban, mi mindent intézhetnél másképp.

Vagy milyen jó lenne előre ugrani, megnézni a jövőt, a gyerekeidet, unokáidat. Esetleg megnyerni a lottót, vagy nagy pénzeket szakítani sportfogadáson.

Úgy gondoljuk, jó lenne látni a jövőt, jó lenne tudni, hogy mit hoz a holnap, vagy csak a következő perc. Hogy előre leellenőrizhessük bizonyos cselekedeteink vagy döntéseink eredményét és az így előre látott pozitív vagy negatív kimenetel alapján módosíthassuk döntéseinket, egy jobb végkifejletért.

A bizonyosság, a jövő biztos bekövetkezése, vagy nem-bekövetkezése óriási dolog lenne.

De ezt is képesek lennénk elhibázni.

Hiszen még a biztosan rossz kimenetelű dolgokba is hajlandóak lennénk valami érthetetlen okból belevágni.

Ahhoz, hogy tudd: ha csacsi részegen autóba ülsz, akkor össze fogod azt törni; vagy ha a részeg haverod mellé beülsz, akkor eléggé fájdalmas lesz az, amikor arcon vág a légzsák nem kell időgép.
Mert tudod, biztosan tudod, hogy ez lesz a vége.

És így is, a biztosan negatív végkifejlet ellenére mégis megteszed.

Kell a francnak időgép. Nem tudnánk azt sem értelmesen használni.

A bejegyzést később megmagyarázom, az előzményt feltöltöm ide.

Jóisten áldásával, és magamra erőltetett tisztelettel kérem a ködlámpa-fetisisztákat: lapozzák már fel a KRESZ vonatkozó fejezetét…
Köszönöm!

Történelmi nap a mai, ugyanis Orbán Viktor megdönti Tisza Kálmán 1875-1890 között felállított rekordját, így ő lesz a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök, amit el kell ismerni, a magyar parlamentáris demokráciánk rövid történetét tekintve komoly teljesítmény.
A magyar jobboldal érthetetlen módon mellőzi az idősebb Tiszát az emlékezetpolitikájából, pedig a lehúzott évek számán túl is sok a közös vonás.
Tisza regnálására esett egy nemzetközi gazdasági konjunktúra, aminek köszönhetően a magyar gazdaság stabilan növekedett. Ez egy szűk, “nemzeti burzsoázia” elképesztő meggazdagodásához vezetett, és bőven tellett gigaberuházásokra is, a korrupciós költséggel együtt.
Eközben Tisza pártjából igazi szavazógépet csinált, amit mindenféle választási machinációk segítségével szinte leválthatatlanná tett. Ezeket mind ismerjük 2010 után is.
De a legsúlyosabb öröksége végigvonul a magyar történelmen. Tisza óta valamiért az összes, hatalomban éveket eltöltő nagy formátumú politikus fontosnak érzi, hogy vele szemben ne jöhessen létre életképes ellenzék,aminek az eredménye az, ha megbuknak – mert előbb-utóbb mindig megbuknak – az ország egy politikai és alkotmányos válságba kerül. Jó esély van rá, hogy ezt “élvezhessük” majd 2022-től is, amiben ha közvetetten ugyan, de mindkét államférfinak komoly szerepe lesz.