Hónap: 2023 március

Új Fejezet: A Szóljon Almádi! Kulturális Egyesület

Az elmúlt időszak izgalmas volt számomra, és nem csak a szokásos projektjeim miatt. Egy teljesen új kihívás elé nézek, amit szeretnék veletek is megosztani. Talán már hallottatok róla, vagy talán még nem, de én vagyok a Szóljon Almádi! Kulturális Egyesület elnöke. Igen, mostantól ez is része az életemnek, és izgatott vagyok, hogy lássam, hova vezet ez az út.

A születés pillanata

Az egész a Picuri törzsközönségének egy spontán ötleteként indult. Zsófival és Emesével beszélgettünk erről, hogy mégis mi az a téma, amivel meg lehet fogni a fiatalokat, ami nem ingyen sör és ingyen pizza. A beszélgetések során hamar világossá vált, hogy van egy üres tér a város kulturális életében, amit mi magunk is megtölthetnénk. Ahhoz viszont, hogy ezek az ötletek ne csak a kocsmában maradjanak, egy hivatalos keretet kellett adnunk nekik. Agyaltunk rajta sokat, és még az alakulás előtt is többször módosítottunk a dolgokon, de végül létrejött az egyesület, amit már hivatalosan is bejegyeztek.

Mit célzunk meg?

Az egyesület fő célja, hogy közösségi platformot teremtsünk a városban. Nem csak a ‘high culture’ eseményekről van szó. Főzőversenyek, városi rendezvények, versolvasások és zenei események – mind olyan dolgok, amiket tervezünk és támogatni szeretnénk. Az egyesület nem korlátozódik egyetlen művészeti ágra sem, a könnyűzenétől a komolyzenéig, a street arttól a színházig, minden területen aktívak szeretnénk lenni.

Miért írok erről a blogomban?

Bár a Szóljon Almádi! már egy önálló dolog, mégis, szorosan kapcsolódik ahhoz, amit én egyébként is csinálok és képviselek. Ezen a platformon is szeretném bemutatni, hogy az embernek lehetnek többféle szenvedélyei és érdeklődési körei, és ezek akár össze is kapcsolódhatnak valami nagyobb és komolyabb dologban. Kulturális rendezvényszervező és technikusi végzettséggel rendelkezem, több, mint tíz éve szervezek kisebb-nagyobb rendezvényeket. Vagy épp segítem a lebonyolításukat. Szóval van valami fogalmam róla.

Jövőkép

Az előttünk álló út izgalmas, tele lehetőségekkel és kihívásokkal. Célunk egy erős, összetartó közösség építése, ami nem csak a szórakozást, hanem az értelmes időtöltést és a kultúra sokszínűségét is képes elősegíteni.

A Szóljon Almádi! Kulturális Egyesület nem csak egy újabb projekt számomra, hanem egy lehetőség arra, hogy aktívan hozzájáruljak valamihez, amit fontosnak tartok. Remélem, az elkövetkező hónapokban és években sok érdekes és inspiráló tartalommal jelentkezhetek majd ezen a fronton is.


EESZT-ügy második felvonás, feljelentés

Meglepően sokan írtatok azzal kapcsolatban, hogy Nektek is voltak “gyanús” bejelentkezések és adatletöltések a saját Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületeteken.

Ez nagyon nincs rendjén, ezért összeállítottam ezt a “Step By Step” leírást arról, hogy én hogyan is jártam el, illetve, hogy mit javaslok minden érintettnek.

Mi ez az egész? KATT IDE!

Feljelentés How To Basic

Először is felkeresed a “police.hu” oldalt.

Itt az “E-ügyintézés“-re kattintasz, majd “Bejelentkezés“, amihez az Ügyfélkapud fog kelleni.

Folyamatban lévő ügyeim” gomb, majd “Új ügy indítása“.

A “Bűnügyi szakterület“-re kattintasz, ott pedig “Bűnügyi ügyintézés bűncselekményre vonatkozóan“.

Itt az IN-100016 űrlapot (Bűncselekményekkel kapcsolatos beadványok) választod, és megnyitod az űrlapot.

Az űrlapon a személyes adataid már valószínűleg ki lesznek töltve. A többi mezőt pedig értelemszerűen töltöd ki, de ebben is segítek.

Illetékes hatóság“-nak a Balatonfüredi Rendőrkapitányságot állítottam be, hiszen a dolog -papíron- Balatonfüreden történt.

Új ügyet kezdeményezek” – kezdésnek ezt választod. Majd ha esetleg lesz további fejlemény, új infó a kezedben, akkor a másikat.

A beadvány megnevezése “FELJELENTÉS“.

A beadvány szövegének pedig a következőt írtam:

(ez nyilván rád vonatkozóan aktualizálandó, pontos időponttal például)

2023 március 14-én e-mail értesítést kaptam az Egészségügyi informatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ által üzemeltetett EESZT rendszerből új betegdokumentum érkezéséről. Mivel nem jártam egészségügyi szolgáltatónál, beléptem az EESZT rendszerébe. Ott az adatkezelési lapon 2023 március 14, 16 óra 49 perc időponttal "Adatlekérés"-ről szóló bejegyzést találtam melynek lekérdezőjeként az E026121 intézményi felhasználó, a Balatonfüredi Városi Szakorvosi Rendelőintézet Sebészeti Szakrendelése lekérdezése szerepelt. Az említett napon nem jártam szakrendelésen.
A jogosulatlan lekérdezésről képernyő képet a feljelentésemhez csatolom.
Meggyőződésem, hogy a különlegesen érzékeny személyes adataimat jogellenesen tekintették meg, kérem, hogy az elkövető(k) felkutatására a szükséges intézkedést tegye meg. Kérem az elkövető(k) büntetőjogi felelősségre vonását!

Az “Ügymappa” alatt lesz lehetőség feltölteni például egy képernyőképet a saját EESZT felületedről.

Végül pedig bepipálod a bepipálni-valót, majd Véglegesíted a dokumentumot.

Meggyőződésem, hogy a betegdokumentumainkhoz illetéktelen(ek) fért(ek) hozzá.
Ez pedig nincs rendjén, mert mindnyájunknak lehetNE olyan irat, ami túlzás nélkül derékba törhet egy karriert, vagy egy családot.
Terhességmegszakítás, erős nyugtatók, pszichiátriai eredmények, kábítószer-teszt, nemibetegség, bántalmazások vagy önsértések. Hogy milyen bajra milyen gyógyszereket szedünk, hol szoktuk ezeket kiváltani és mikor, stb.

Nem gondolom, hogy hogyha ez tényleg támadás, akkor “adott embereket” érintene, mert eszméletlen sok a lekérdezés, igazán jelentős az érintettek száma.

Viszont az már inkább valószínű, – és erre azért jócskán van példa, – hogy egy BOT pörgetheti és mentheti az egész adatbázist, majd ha elég nagyra “hizlalja”, akkor keresni kezd benne olyan kórelőzményeket, amik “értékesek”, hogy aztán a szoftver mögött álló személy(ek) zsarolhassák a korábbi beteget.

Hát ki ne fizetne azért, hogy mondjuk ne derüljön ki róla nagy nyilvánosság előtt az, ha például fogamzásgátlót szed, közben pedig a párja már évek óta gyereket tervez?
Vagy ha egy igazán konzervatív értékrendet valló családban 16 évesen már a második abortuszon van túl a família szeme fénye?

Ugye?

Mert ebben az esetben nyilván nem az én mandulagyulladásom, vagy rossz szemem lesz az értékes adat, de még erről sem akarom, hogy olyanok tudhassanak, akiknek semmi köze hozzá.

Szóval ha neked is volt hasonló “megmagyarázhatatlan” adatletöltésed, akkor tegyél feljelentést az online felületen, mert nem tart tovább, mint ennek a bejegyzésnek az elolvasása.


EESZT adatszivárgás, adatvédelmi incidens?

Az EESZT rendszerével kapcsolatos közlemény jelent meg a Balatonfüredi Városi Szakorvosi Rendelőintézet honlapján.

Az utóbbi napokban többen azt tapasztalhatták, hogy az EESZT Lakossági Portál felületére "új" betegdokumentum érkezett. Erről e-mailben értesítést azok kaptak, akik az EESZT Lakossági Portálon ezt kérték, illetve megjelölték.
A beküldött dokumentumok egy része valóban nem újkeletű, hanem korábbi ellátás ambuláns lapja. Azokat az ellátásokat érinti, amelyek korábban – valamilyen technikai okból adódóan (akár központi, akár helyi jellegű) – nem kerültek be az EESZT-be.
Intézetünk azonban fontosnak tartja, hogy – amennyire csak lehetséges – minden orvosi dokumentum elérhető legyen az Önök számára. Ezért törekszünk arra, hogy az EESZT-ből – bármilyen okból – hiányzó ellátásokat beküldjük a rendszerbe.
További teendő az Önök részéről nincs. Az ügyfélkapus értesítések csupán arról szólnak, hogy új dokumentum érkezett az EESZT-be, ami esetenként régebbi dokumentumot is jelenthet.
Az esetleges kellemetlenségért elnézésüket kérjük!

A Rendelőintézet közleményével ellentétben nem “korábbi ellátások” kerültek rögzítésre, ilyeneknek nincs nyoma a dokumentumok között.

Azt hiszem, hogy ez csak elterelés, lehet, hogy ők sem tudják mi folyik itt, de muszáj volt gyorsan kiírni valamit például azért, mert befutott féltucat rendőrségi feljelentés ezügyben.

Az történt, hogy az elmúlt napokban nagyon sok furcsa bejelentkezést és lekérdezést találtam az EESZT-ben. Ez az a felület, ahol az egészségügyi dokumentumokat tudod megnézni a neten.

A gond nem csak engem érint, ismerősök, munkatársak, családtagok is érintettek, mindenkinél több bejelentkezés történt olyan szakrendelésekkel kapcsolatban, ahol soha nem jártak, vagy ha jártak is, akkor évekkel ez előtt.

Az elmúlt héten, leginkább olyankor, amikor amúgy nincs is nyitva a balatonfüredi rendelőintézet mégis lekérdezések és adatletöltések történtek mindnyájunk kórelőzményeiről, egészségi dokumentumairól.

A lekérdezések változatosak, sebészet, neurológia, szemészet, nőgyógyászat és bőrgyógyászati szakrendelések.

Igazából mindegy is, ezek a “szakorvosok” MINDENHEZ hozzáférnek születésünk (illetve talán az EESZT létezése óta). Viszont nem egy-egy orvos neve, hanem “E026121 Intézményi Felhasználó” szerepel.

Ez az azonosító az ÁNTSZ szerint nem orvost vagy ápolót, hanem kizárólag a “BALATONFÜREDI VÁROSI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET”-et jelöli. Amolyan “technikai felhasználó”.

Például március 15-én, a nemzeti ünnepen; vagy épp utána éjszaka egymás után többször is mindnyájan “jártunk” sebészeten vagy neurológián.

Tegnap például az EESZT szerint kétszer is “jártam” szemészeten.

A valóság ezzel szemben az, hogy a kérdéses időpontokban nem járt egyikünk sem a rendelőben (mert PÉLDÁUL nyitva sincs).

A háziorvosunkkal (füredi) és az esetekkor aktuálisan ügyelő ügyeletes orvosokkal is beszéltünk, felkerestük a szakrendeléseket, akik azt mondták, hogy ők nem kértek le és nem töltöttek fel semmilyen adatot, az ügyeletes pedig azt is mondta, hogy az adott időpontban senki nem is volt a házban rajta kívül. Nem tudnak semmilyen frissítésről, ellenőrzésről, adatszolgáltatásról.

A rendelőintézet “hivatalos” közleménye nekik is új.

A Belügyminisztérium EESZT-t üzemeltető telefonos ügyfélszolgálatán sem tudtak magyarázatot adni a jelenségre.

Nézd meg, hogy érintett vagy-e ebben az adatvédelmi incidensben:

Bejelentkezel az https://www.eeszt.gov.hu/ oldalon ügyfélkapuval, aztán a három vízszintes csíkra (menüre) kattintasz.

Itt lesz egy olyan, hogy “Önrendelkezés”, azon belül pedig “Adatkezelési napló”.

Lenyitod a “további szűrő feltételek” menüt, ahol a két dátum közül a kezdő dátumot mondjuk március 1-re állítod, a záró dátumot pedig a mai napon hagyod.

Ráböksz a “Lekérdezés”-re.

Ha van más bejelentkezésed, mint a mai (mostani) bejelentkezésed, ami “teljesen indokolatlan”, ráadásul a “Füredi Rendelőintézettől”, akkor írj nekem, mert valószínűleg te is egy adatvédelmi incidens, egy adatszivárgás, vagy egy bűncselekmény áldozata lettél.

Az egészségügyi dokumentumoknak -erősen szenzitív adatok- nem csak a lemásolása vagy közzététele, de még a jogosulatlan megtekintése is bűncselekmény, ami miatt már most hatan feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen.


XXX.

Köszönöm a köszöntéseket, igazán vidám napom volt!

Az ünneplést jó szokásunk szerint március 14-re toljuk, mert másnap úgysincs sem suli, sem munka;

Így nyugodtan lehet agonizálni, ha VÉLETLENÜL úgy alakulna az éjszaka.

Helyszín valahol Budapesten, Erzsébet és Teréz körút környéke.

Ha már a Fővárosban leszünk az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából, március 15.-én délelőtt szóba jöhet a Szent Korona látogatása az Országházban; Díszünnepség a Múzeumkertben; aztán a Szépművészeti Múzeum felkeresése; végül pedig ünnepi fényfestés a Magyar Nemzeti Múzeum homlokzatán…

Szóval köszi mindenkinek, kedden tali, szerdán pedig csak csiniben’:

koszorúzzunk együtt a Múzeumkertben!