#nemigen

Az Országgyűlési választáson Paloznak faluban voltam az Összellenzék delegált szavazatszámlálója.

Tudtad, hogy a szavazatszámlálás közben az SZSZB elnökénél és tagjainál sem lehet toll, csak a jegyzőkönyvvezetőnél?

Ennek az az oka, hogy senki se tudjon szavazatot megváltoztatni.

Az érvénytelen szavazatok hátuljára a jegyzőkönyvvezetőnek egyértelműen rá kell írnia az érvénytelenség okát.
Aztán az összes bizottsági tagnak alá kell írnia, de ugyanazzal az egy tollal, a csalás elkerülése érdekében.
Én nem tudtam. 😃

“Az este hétkor bezárt szavazókör legendája”


Fosposta

Örülök, hogy már Füreden és Almádiban is van végre Foxpost automata, nagyon megkönnyíti az életet. Nem kell otthon lenni senkinek, nem otthon nyomja a csengőt a postás. Majd beugrasz az automatához, amikor ráérsz.
Nagyon sokat használom.

Van egy okos kis fejlesztés, hogy ne kelljen beírnom a kódot: Elég a visszaigazoló emailben kapott QR kódot leolvasnom az automatánál és nyílik is az ajtó.

És természetesen ma is érkezett egy termék, ma is megkaptam a QR kódot.
Csakhogy!
Fehér alapon pirossal! Ami azért jó, mert a leolvasó lézer is piros, azaz a fehérről pontosan ugyanúgy verődik vissza, mint a pirosról. Tehát a piros lézeres leolvasó semmit, de egyáltalán semmit nem lát abból a vonalkódból.

Gyengébbek kedvéért:
A piros szín azért piros, mert csak a piros fénysugarakat veri vissza, a spektrum többi részét elnyeli.
A fehér azért fehér, mert a teljes spektrumot visszaveri, így többek között a pirosat is.
Ha a tárgyat eleve piros fénnyel világítjuk meg, akkor a tárgyon lévő piros részek visszaverik, mert piros, a fehér részek is visszaverik, mert azok minden látható fényt visszavernek. Foxpost.


Március 15.

Még ajánlásgyűjtés közben megismerkedtem egy csomó emberrel a Kutyapárt berkein belülről. Sokuk közül egy veszprémi lánnyal – nevezzük mondjuk Fanninak – tartom azóta is a kapcsolatot.
Fanni amúgy debil vendéglátós, nem lehetetlen, hogy nyáron együtt dolgozunk majd.

Hirtelen ötlettől vezérelve együtt vágtunk neki a március 15. -i fővárosi rendezvényeknek.

Felvonulásokra és tüntetésekre nem csak azért izgalmas járni, mert mondjuk egyetértesz a szószólókkal.
Nekem hatalmas élmény mondjuk a 4-es6-os vonalán a Nyugatitól a Dunáig a sínen sétálni, a lezárt utcán korzózni.

Jártunk mindenhol IS.

A Fidesz féle rendezvényen kezdtünk a Margit-híd pesti oldalán.
Eszméletlen sokan voltak, világlátott és fesztiválokon is gyakran megforduló emberként azt kell mondjam, én még soha nem láttam ennyi embert egy helyen. A Parlament előtt is elképesztő volt a tömeg. Komoly hangtechnika, komoly szeku. Mindenki tudta mi a dolga, színtől és meggyőződéstől függetlenül le a kalappal, szép munka volt.

A közös ellenzéki megmozduláson a kormánypártihoz képest tizedannyian voltak a műegyetem rakparton. A rendezvénytechnika itt is világbajnok volt, a színpad mögé pedig csak az nem jutott be, aki nem akart. Az elrendezés viszont nem tetszett, a színpad elől jó húsz perc volt kiverekedni magam a helyszínről. Olyan volt, mint egy cső. Félelmetes helyzet alakulhatott volna egy tömegpánik után. A párhuzamos utcákon végül ki lehetett jutni.

A Mi Hazánk a múzeumkertben szerintem maximum kétezer embert tudott megmozgatni, díszmagyarba öltözött oltástagadó chemtrailhívő laposföldesekkel volt tele a placc, na meg ugye volt Lord koncert. Vicces volt. Mármint tényleg, nevetséges. Ez a párt miért létezhet egyáltalán?

A Kutyapárt rendezvénye a nyugatinál semmi sem volt, de ugye ők nem is ide égetnek el százmilliókat a kampánypénzből.
Az biztos, hogy például egy RIDE több embert vonz és színvonalasabb is.


Háború van

Hát, nem egyszerű a helyzet.
Háború van, de nem egy másik kontinensen, vagy többezer kilométerre tőlünk, hanem a szomszéd országban.

Olyan távolságra tőlünk, ahová el tudnánk menni és haza tudnánk jönni egyetlen tank üzemanyaggal.

Nem tudom, hogy ez miért pont most történik, hogy látható volt-e ez már előre. Nem vagyok az a tipikus külpolitikai szakértő.

Amit hallottunk az az, hogy az óriási Oroszország hetvenéves diktátora a kontinens legerősebb hadseregét a szomszéd országra küldte.
Ugyan ez a hetvenéves diktátor azt mondta, hogy aki ebbe beleszól, vagy segíti az Ukránokat (támadja az Oroszokat) az soha nem látott retorziókkal szembesül majd.

Persze azt értem, hogy nem lehet egy nemzetet magára hagyni, nekünk sem tetszett ez ’56-ban. De azzal, hogy Németország, vagy az EU fegyvereket és katonákat küld Ukrajnába az Oroszok ellen, ezzel beállhatunk a sorba azok közé, akik “Oroszország ellenségei”.

Azt gondolni, hogy mi ebből 100%, hogy kimaradunk az hülyeség.
Úgy értem, hogy hülye, aki nem aggódik a kialakult helyzet miatt.

Mert háború van. Szerencsére még nem nálunk, de már itt, a Kárpátmedencében.

Öngondoskodás

Azt hiszem, felesleges azt várni, hogy a dolgot majd valaki megoldja helyettünk.
Nem pánikkeltés, nem pánikvásárlás kell.
De fel kell készülni arra, hogy nagyon hamar, nagyon rossz irányba változnak a dolgok.

Nem egész egy hete az Ukránok is kávéztak délután a helyi kávézóban, vagy karaokeztak a helyi kocsmában. Egyetemre jártak, témazáró dolgozatot írták töriből.

Egy hét eltelt, most Ruszkik használják a kávéfőzőt a kávézóban, felrobbantották a karaokebárt és lelőtték a töritanárt, aki így ki sem javította a dolgozatokat.

A fiatal férfiak, fiúk nem is mehetnek el onnan, arra készülnek, hogy mennek a háborúba.

Szóval öngondoskodni kell, mert mi megtehetjük. Mert minek nem meglepetésként ér a dolog.

Fel kell készülni. Legyen otthon annyi kaja, ami két hétre elég. Legyen egy hátizsák négynapi ruhával. Legyen megtankolva az autó. Legyen otthon -csak egy szar PMR- rádió, elemekkel, töltővel.

Ezek apróságok. Fejenként nincs húszezer forint az 1500 kalória/napos konzerv adag 14 napra. Legyen úgy, hogy soha nem kell majd hozzányúlni. Akkor majd megkapja Karácsony előtt valami segélyszervezet.
De ha kell, ha nem lesz bolt vagy menekülni kell, akkor az a húszezer forint maga lesz az Élet.

És hogy minket besoroznak-e?

Egy cimborám szerint egész biztosan “golyófogók leszünk” a háborúban, merthogy oda fognak vinni minket.

Lehet sok volt a CS, vagy valami másik számítógépes játék, de az nem úgy van ám, hogy csak azért, mert elmúltál 18 éves és faszi vagy elvisznek lövöldözni.

Ma 37 éves az, akinek először nem volt kötelező sorkatonaság. Szóval mindenki, aki 37 év alatti, nem fog háborúba menni.

Mert testileg és tanult tudás alapján is alkalmatlanok vagyunk. Nem tudunk mit kezdeni egy lőfegyverrel. Nem tudjuk szétszedni és összerakni, nem tudjuk mit is kellene egyáltalán kitakarítani rajta.

Nem tudunk célozni, nem tudunk csapaterőben mozogni. Nem tudunk még egy egyenruhát sem rendesen hordani.

Egészen biztos, hogy mi nem leszünk besorozva, mert a legalapabb kiképzés is több hónap lenne. Arról már ne is beszéljünk, hogy képesek lennénk-e mondjuk egy húszkilós táskával csak negyed órát (2 km) futni.

Nem, nem lennénk.

Kell félni?

Kell, persze. Háború van. De attól nem félek egyáltalán, hogy majd elvisznek katonának, pláne nem valami idegen országba, idegenek ellen.

De az, hogy nem lesz áram, nem lesz bank, nem lesz központi fűtés, vagy nem lesz bolt az reális vész.

Készülj fel, két heti élelem meg víz az lófasz. Ha van otthon éles lőfegyver az kurva jó, legyen hozzá muníció is. Ha nincs, akkor vegyél legalább gázriasztó fegyvert, íjat, és tanuld meg használni azt.

Nem katonáktól, hanem az adott esetben meginduló fosztogatóktól kell tartani. Akik szintén félnek majd, és ezért el akarják venni azt, ami a tiéd.

Nem bunkert kell építeni, de fel kell készülni.

Meg kell beszélni, hogy adott szitukra mi lesz a következő lépés.
A család szétszakadása esetén például hol fogtok találkozni és mikor.
Hogyan fogtok fűteni, ha nem lesz gáz/áram?
Hogyan fogtok kommunikálni, ha nem lesz mobilhálózat?

Ezen kell elgondolkodni, de nem jövő héten, hanem most azonnal.


Szaloncukor

Karácsony volt és szaloncukor lógott a fáról…
Úgy kezdődött az egész, hogy tegnap vacsorára mentünk nagymamámhoz.

Azt tudni kell, hogy az én nagymamám nem egy egyszerű eset. Nagyon nem. De karácsonykor azért illik elmenni hozzá, hiszen ő sem lesz már fiatalabb, és valamiért az év ezen időszaka igazán fontos neki.

Kezdésként azért kibontottunk egy palack menő konyakot, aminek elég hamar a fenekére néztünk. És ahogy az ilyenkor szokásos, megváltottuk a világot.

Az asztalon egy nagy tál tele volt szaloncukorral. Tudjátok, a hagyományos ízek, mint zselés, vajkaramellás, rum-kakaós és kókuszos.

És akkor az arcunkba robbant az évtizedes felismerés: a kókuszos szaloncukroknak általában kék-ezüst, kék-arany, vagy csak simán kék a csomagolása. Ez most sem volt másként. De miért?

Miért lett a kókuszos szaloncukor kék? Amikor a kókuszban semmi kék nincs, csak barna és fehér. Ennek ellenére biztosan tudhatjuk, hogy a kék csomagolású szaloncukor az kókuszos.

Semelyik másik íznél nincs ilyen bizonyosság. Hiszen a piros csomagolás az lehet, hogy zselés, de az is lehet, hogy marcipános.

A kérdést először Snapchaten küldtük körbe, de megnyugtató válasz nem érkezett.
Második körben Facebook Storyba ment ki a kérdés, de innen sem érkezett meg a megoldás.
Harmadik ötlet -mert ugye karácsony vasárnap hol van mindenki?- a TikTok lett, ahol igen hamar 1500 megtekintés fölé szaladt a félperces videó, de használható válasz itt sem volt.

A Közösség szerint -jellemzően a Bounty csokival együtt- az óceánra, a trópusokra, a kék égre asszociálva lett kék. Volt, aki szerint az édesiparban használhatnak a kókuszos szaloncukorhoz valami alapanyagot, vagy vegyszert, ami kékes árnyalatú. Azért a kék csomagolás, hogy az esetleges keverési hiba miatt előtűnő kék szín ne legyen túl feltűnő.

Hogy lesz így megoldás?

Google: szaloncukorgyár.
Az első találat a Glória Édesipari Üzem volt. Volt megadva egy telefonszám, és az esélytelenek nyugalmával fel is hívtam így Karácsony vasárnapján késő délután.
Végül is a weboldal azt írta, hogy “Gyártással és forgalmazással kapcsolatos kérdések esetén kérem forduljon hozzánk bizalommal.”

Igazi meglepetésként felvette a telefont egy jókedélyű, pragmatikus figura, akivel jót beszélgettünk.

Elmondta, hogy húsz éve foglalkozik édesiparral, 17 éve gyárt szaloncukrot, azóta semmi más nem biztos, csak az, hogy a kék csomagolás a kókuszosé, de

fogalma sincs, miért.


De mivel nincs konkrét jelentése vagy funkciója a színnek, azt ígérte, hogy jövőre mondjuk lilába fogják csomagolni.

Boldog Karácsonyt!


Mikulásbuli

Van nekem egy furcsa szokásom:
Szeretek Budapestre járni. Amúgy ott is születtem, de igazából a Balaton-parton nőttem fel. Vidéki srácként elvarázsolnak az öreg bérházak, a modern épületek, vagy épp az emlékek, amiket a golyószórt falak őriznek.

Szóval nem csak bulizni szeretek itt, már az is vidám, ha csak egy fél délutánt sétálhatok a Magdolnanegyedben vagy épp a Móriczon.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az éjszakai élet nem vonz. Többmilliós nagyváros, többezer szórakozóhellyel. Ha valahol, hát itt aztán lehet tanulni a vendéglátós kollégáktól.
Ezt komolyan gondolom. Nyitnál valamit, vagy a saját helyed fejlesztenéd?
Tölts el pár éjszakát Budapesten. Indulj el a körúton, ülj be mindenféle színű, szagú, hangulatú helyre. Jegyezd meg, hogy mi tetszett és azt is, hogy mi nem.
Nem kell ismét feltalálni a spanyolviaszt: ami máshol működik, ami máshol bejön, azt kell adni. Ami pedig nem tetszik, azt kell elkerülni.

De tegnap nem tanulmányi kirándulásra jöttem, hanem a volt ELTE-s csapattal futottam össze.

Pár napja Viki írt, hogy csütörtökön szabadnapos.

Na, nekem több sem kellett, foglaltam egy Airbnb-t az Akácfa utcában szerda estére, hogy legyen hol aludni, aztán a terv az annyi volt, hogy rendes, hagyománytisztelő magyarként járóéptelenre isszuk magunkat.

Szerencsére “hülyének hülye a barátja”, ezért elég csinos kis csapat jött össze ezen az álmos szerda estén.

Fancy helyen kezdtünk koktélozni, sorba jártunk ivóról ivóra, rémlik egy dohos pince felesekkel, aztán még valami karaoke partyra is emlékszem. Szép lassan elkopott mellőlünk a csapat, hajnalban már csak ketten támolyogtunk a Körúton.

Hajnal három körül érkeztünk a “Heló” nevű vendéglátóipari egységhez. Ez egy stripbár, ahol kurvák táncoslányok dolgoznak.

Egy-egy sört szerettünk volna inni hazaindulás előtt, de ez sajnos nem jött össze.
Amikor beléptünk, azt mondta a magasan kvalifikált szekus, hogy fejenként 50 rongy a beugró, cserébe korlátlanul ihatunk. Mondtuk, hogy ne már, csak egy sört szeretnénk inni, aztán megyünk is.
Emberünk felhívott valakit és új ajánlattal állt elő:
Legyen fejenként 25k, de akkor csak két órán keresztül ihatunk.

Akárhogy is számolom, ötvenezer forintért (ja, csak készpénz!) két sör az nem nagy biznisz. Szóval otthagytuk a seggrázós lányokat és egy dohányboltban vettünk két doboz sört.

Mert mi aztán tudjuk, hogy kell mulatni!


Ha eljön a “világvége”

Korábban írtam a mostanában igazán felkapott Blackout-témáról és megígértem, hogy arról is írok majd, hogy én mit készítenék össze.

A kitalált világvégénk egy legalább két hétig tartó áramszünet, résztvevője 5 felnőtt ember.
Feltételezzük, hogy ez idő alatt a rendőrség és a katonaság kézben tartja a dolgot annyira, hogy nem kell fegyvert szerezni, vagy lőállást építeni.
A leírás az otthon tartandó cuccokról szól.

A leírás alapjául a fegyveres szervek riadócsomagja áll, amit például minden rendőr vagy tűzoltó használ, ha kell. Kétnapi hidegélelem van benne.

Mi legyen otthon?

Ivóvíz: Az emberi szükségletek egyénenként változnak, a National Academies of Sciences a nők számára körülbelül 2,7 liter mennyiségű vizet javasol naponta, amelyet az elfogyasztott ételekből és italokból kell összeadni, férfiak számára pedig 3,7 litert. Ez azonban csak egy általános iránymutatás, amely nem támaszkodik egyértelmű tudományos tanulmányokra.
Ötfős csapatunk naponta 20 liter, két hét alatt 24 zsugor vízzel vidáman kihúzná.

Tartós élelmiszerek: A helyzetből adódik, hogy a hűtők és fagyasztók leállnak, az első két-három napban azok tartalmát érdemes felélni. Utána jöhetnek a tartós élelmiszerek, a konzervek.
Ha van rá módod, szerezz be honvédségi Komplettírozott Élelmiszer Csomagokat. Egy ilyen csomagban napi 3 étkezés „van benne”, tartalma minimum 3000-3200 kalória, vagyis egy felnőtt ember napi szükséglete. Konvervekkel, „kenyérrel”, levesporokkal, melegíthető főételekkel, és még cukorkával is. Ebből (vagy másmilyen MRE csomagból) 70 darabra lenne szükségünk.
Ha nem tudsz ilyet szerezni a hetvenes szám akkor is fontos lesz: Szerezz hetven darab készétel konzervet, levesport. Számolj 70 „reggelivel” és 70 „vacsorával”.
Bízva abban, hogy a helyzet hamarosan véget ér, nem kell feltétlenül változatosnak lenni.
Mondjuk a 140 májkrém és 70 sóletkonzervnél lehet kicsit ötletesebb.

Hordozható WC: Ez ilyen keping-cucc, arra az esetre, ha a csatornahálózaton, vagy az ivóvízhálózaton probléma lenne. A hordozható WC otthon tartása segíthet a kényelmes és higiénikus körülmények biztosításában.  

Higiéniai termékek: Tarts készleten WC-papírt, tisztálkodó felszerelést (törölköző, szappan, fogkefe, fogkrém, WC papír, fésű, borotválkozó felszerelés/intim csomag)

Elsősegélynyújtó készlet: Legalább annyi „autós” készletet tarts otthon, ahányan „részt vesztek a buliban”. Ezen kívül jöhet még pár vény nélkül kapható gyógyszer, fájdalomcsillapítók, görcsoldó, széntabletta, jód oldat. Ne feledkezzünk meg a rendszeresen szedett gyógyszerekről, vagy valami multivitaminról. Ne most legyünk betegek.

Kis kényelem

Rádió: Választhatsz kurblis, vagy elemes rádiót. A rádió célja, hogy katasztrófa esetén naprakészek legyünk a helyi hírekről.

Hordozható töltő: Akár napelemes töltő is szóba jöhet, vagy kurblis. Előfordulhat, hogy olyan szerencsés helyzetben leszünk, hogy a mobilszolgáltatónk pont hozzánk közel helyez üzembe aggregátort, ezzel pedig tudunk kapcsolatot létesíteni másokkal.
PMR sávon működő „Walkie Talkie” is praktikus lehet, 3-4 kilométert át tudunk hidalni vele.

Pelenkák és bébiételek (ha szükséges): Ha gyermeked van, kulcsfontosságú, hogy tarts babatermékeket, például pelenkákat, bébiételeket, törlőkendőket, hintőport, játékokat stb. Így a baba boldog és nyugodt marad.

Állateledel és víz (ha szükséges): Egy ilyen katasztrófahelyzet során valószínűleg a szőrös barátaid is veled maradnak. Ügyelj arra, hogy a kisállat cuccaiból (tápok, gyógyszerek) legyen otthon elég. Egy nagytestű kutyára is számolj napi 4 liter vizet.

Zseblámpa: Az utolsó dolog, amit szeretnél, az az, hogy sötétben üldögélj. Győződj meg róla, hogy sok zseblámpa vagy más típusú elemes világítás van a közelben.

Ragasztószalag: A ragasztószalag számos helyzetben jól jöhet, ezért érdemes otthon tartani!  

Thermo takaró és párnák: Győződj meg arról, hogy te és csapatod melegen és otthonosan érezheti magát. Célszerű olyan menedékhelyet keresni, ahol legalább egy helyiségben lehet fával fűteni, és ebben a helyisében mindnyájan elfértek. Minden esetre hozz magaddal kétszer annyi takarót és párnát, mint amennyire szükség van.

Könyvek, újságok, toll és papír: A vészhelyzet elmúlására való várakozás napokig is eltarthat. Tarts könyveket, folyóiratokat, egyéb olvasnivalót és kellékeket, amelyekkel írhatsz vagy rajzolhatsz, hogy elfoglald magad, amíg vársz.  

Tűzoltó készülék: Mindig jó, ha van egy tűzoltó készülék, bármilyen lehetséges tűzveszély esetén.

Elemek: Tarts otthon különféle elemeket, hogy mindig legyen áram a zseblámpákhoz, rádiókhoz és minden egyéb elemmel működő cucchoz. 

További egyedi igények: Győződj meg arról, hogy minden olyan egyedi tárgy kéznél van, amelyre neked vagy csapatodnak szüksége lenne, például egy EpiPen-re vagy más típusú szükséges gyógyszerekre.


Blackout! Mi történik, ha nincs több áram?

Ha áramszünet van, akkor nem csak a lámpák alszanak ki.

A „blackout” szó jelenleg (majdnem) mindenki ajkán ott van. De mit is jelent ez valójában? Nézzük, mi történik, ha nincs áram!

Egyre gyakoribb beszédtémává válik az úgynevezett blackout. A tévében, a közösségi médiában, de még itt a blogon is írtam már hasonlóról.

De mi is ez valójában, és mi történik benne? Nos, a blackout “hosszan tartó, nagy területet érintő áramszünet”. Ez több országot érinthet egyszerre, és több napig is eltarthat – a hatások messzemenőek lehetnek.

Életünk az elektromosságtól függ

Szóval csak ülünk a sötétben?

Hát igen, de nem csak ennyi: Blackout esetén egyik pillanatról a másikra leáll minden elektromosan működtetett rendszer – és jobban függünk az áramtól, mint azt sokan hinnék.

Nem csak a lámpa alszik ki, áram kell a hűtőnek, a villanytűzhelynek, az utcai kábeltévé és internethálózatnak, az otthoni televíziónak, a melegvíznek és még a központi fűtés keringető szivattyújának is.

A villamosenergiát még a szennyvízátemelő és szennyvíztisztító telepeken is felhasználják. Ha a csatornában a szivattyúk leálnak, a szennyvíz más utat keres, és ez itt már csak a gravitációra támaszkodhatunk: Ha megtellnek a csatornák, a pincékben, “jobb esetben” a település alsóbb pontjain az utcákon jelenik meg a cucc.

Nincs tömegközlekedés, nincs szupermarket, nincs benzin

De ez még nem minden. Ha nincs több áram, leáll a lift, nem nyílnak ki az ajtók a boltban, nem működnek a pénztárgépek és a hűtők is leállnak. A tömegközlekedés – az buszok kivételével – megáll, a metróvonalak megtöltődnek talajvízzel, a lámpák kialszanak, a benzinkutak sötétek maradnak, a benzinszivattyúk pedig egy csepp benzint vagy gázolajat sem adnak.

Ha elég gyors vagy, telefonon még gyorsan elérhetsz valakit, de itt is sem sokkal jobb a helyzet: A mobiltelefon-hálózatok nagyon hamar túlterhelődnek, a tornyoknál lévő akksik egy-két nap alatt lemerülnek. Onnantól nincs mobil sem. Ha nincs mobilszolgáltatás, a mai rendőrségi, tűzoltósági, vagy mentős rádiók sem működnek.

Napelem van a tetődön?

Most az sem segít: a visszatáplálós napelemek áramszünetben teljesen lekapcsolják magukat, ezzel védve a hálózaton dolgozó technikust.
A rendszereket -jelentős anyagi ráfordítással- át lehet egyébként alakítani úgynevezett “szigetüzemű napelemmé”. Sajnos a mostani berendezések közül csak nagyon kevés tudja ezt.

Ne ess pánikba, csak gondolkodj el

A lehetséges blackout, akárcsak a világjárvány, a társadalom egészét érintő probléma. Mindenkinek fel kell készülnie, és rendelkeznie kell otthon az alapvető dolgokkal.

Hogy mi legyen otthon?
Ez a holnapi bejegyzés támája lesz!


Tankkal a kocsmába

Valamelyik nap zárás körül kocsmai szóváltásokról, “balhékról” beszélgettünk a kollégákkal.

Személyes tapasztalatainkból merítve is voltak meredek sztorik, de egy amolyan városi legenda hangulatú történet igazán megfogott.

“Valamikor a szovjet csapatok kivonása környékén volt egy veszprémi -talán gyulafirátóti- kocsma, amibe orosz katonák tankkal mentek be balhézni. Egy ember is meghalt, ezt az embert tartják a szovjet megszállás utolsó áldozatának.”

A történet olvasható néhány régi cikkben, valószínűleg nagyrészt igaz. Viszont még az áldozat neve “sem stimmel”. Van, aki teljesen szétlőtt kocsmáról, aztán van, aki két-három, vagy épp tucatnyi katonáról cikkezik.

Hogy mi az igazság?
A legjobb lesz, ha odamegyünk és megkérdezzük!
Így is tettünk ma délután: Felkerekedtünk és a gyulafirátóti kocsmába mentünk, hátha lesz ott valaki, aki látta az esetet és elmeséli nekünk.

Kértünk egy-egy italt a rátóti Felső kocsmában és rákérdeztünk a pultosnál, hogy van-e itt valaki, aki tud nekünk segíteni?
Sokáig nem kellett keresgélni, szó szerint az első ember, aki a pultot támasztotta ott volt az incidenskor is.
A nevét ugyan nem mondta el, de elmesélte annak a nyári napnak a történetét.

A Varsói Szerződés 1986. június 11-i budapesti tanácskozása utáni héten történt a dolog, június 16-án a gyulafirátóti kocsmában. Akkoriban tele volt a környék szovjetekkel, Jutaspusztán és Hajmáskéren is állomásoztak.

A jutaspusztai laktanyából gyakran jártak Rátótra az Alsó kocsmába a katonák. Ilyenkor jellemzően nagyon berúgtak és aztán ment az erőfitoktatás, a hőbörgés. A “felszabadítóink” ilyenek voltak.

Ez a nap sem volt más: A forró nyári délutánon három tiszt italozott a kocsmában. Berúgtak, mert az így szokás, és a vendégeket meg a kocsmárost inzultálták. Volt kis csetepaté is a szóváltás mellett, ezért a kocsmáros már nem adott nekik inni, elküldte őket.

Azok pedig el is mentek.

Épp ez után, délután öt óra körül érkezett a kocsmába Radics József, a 36 éves kőműves. Kért egy sört és a kocsma előtti kis híd korlátjára ült. Sokan ültek ott ezen a hétfőn, mert a nyári délutánon nagyon meleg volt, ott pedig kellemes árnyékban lehetett italozni és beszélgetni.

Ekkor Jutaspuszta felől egy T-55 -ös harckocsi érkezett és állt meg a vendéglátóipari egység előtt az úton.
Kilencven fokos fordulatot tett a kocsma irányába, és megállt.

Két ruszki ugrott le róla, igazán megtermett, izmos legények.
Ütni-vágni kezdtek mindenkit, akit értek. A harmadik a tankon maradt és várt. Nem sokat, nagyjából fél percet időzött, aztán felpörgött a hatszáz lóerős motor, és a kocsma ajtaja felé indult a kis hídon.

Ez egy gyaloghíd volt, a negyventonnás gép alatt pedig nem bírta, leszakadt. Így nem tudott “bemenni” a kocsmába: a harkocsi orra megakadt a vizesárok oldalában, csak a lövegcső érte el az ajtót és taszította be az áthidalót a vendégtérbe.

Az óriási motor lefulladt és a részeg szovjet katona nem tudta ismét beindítani. Kirángatták a vezetőállásból és jól elverték.

A tragédiára akkor derült fény, amikor később kitolattak az árokból. Csak akkor vették észre, hogy Radics József a lánctalpak alatt lelte halálát.

Az épület oldalán 2011 óta márványtábla őrzi Radics emlékét.
Valóban ő volt a szovjet katonai megszállás utolsó magyarországi áldozata.

A kocsma 2016-ban végleg bezárt.


Boldog halottak napját!

Végre valami olyan cím, amire az Egyszerű Olvasó kicsit felvonja a szemöldökét.

Hát itt van a Nemzeti Tetemnap, amikor mindenki kötelezően szomorú.

A Halloweent, ami magyarul “mindenszentek előestéjét” jelenti október 31. napján ünnepeljük. A Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) hagyományköre mintegy 1600 éves múltra tekint vissza, és a keresztény hagyományokra épül. A katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor, november 1-jén. Az ezt követő Halottak napja, november 2-án, fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.

A halottak napját igazából csak holnap kellene tartani.

De a hosszú hétvége nem vár, lassan vége. Felvesszük hát a szebbik ruhánkat, magunkra erőltetjük a „balta arcot” és bedobjuk a kocsiba a mécseseket, amiket az Aldiban vettünk akciósan. Aztán irány a megszentelt telek az utca végén, amit hívhatunk akár temetőnek is.

Nyilván van egy kötelező érzelmi töltet ebben, ráadásul egy különös élmény is a piros mécsesek közt bóklászni a hideg novemberi estén.

Azt nem értem csak, hogy ennek az érzelmi töltésnek miért pont ma kell kitörnie.

Mondjuk húsvétkor is be kell baszni, karácsonykor meg herdálni a pénzt ajándékokra és kötelezően szeretni egymást. Ilyenek ezek az egyházi ünnepek. Kötelező hangulat.

Asszony diktálja a végrendeletét:
– Hamvasszanak el és poraimat szórják szét a McDonald’s parkolójában.
– De miért?! – kérdezi a közjegyzô.
– Biztos akarok lenni benne, hogy a gyerekeim minden vasárnap meglátogatnak.

Személy szerint képmutatásnak tartom azt, hogy egy csomó ember pont ma és csak ma megy a temetőbe. Sokat beszélgettünk erről a dologról a barátokkal az elmúlt hetekben, és még a közeli ismerősi körömet is megosztotta a dolog.
Van, aki évente többször is kijár, például az elhunyt születésnapján, a halál évfordulójakor, vagy csak úgy, egy szép tavaszi napon. Ápolják a sírt, virágokat ültetnek. Emlékeznek.

És nem ezt tartom képmutatásnak, ha ez jó a leküknek, megnyugvást hoz, menjenek.

Szerintem az a képmutatás, hogy ilyenkor azok is kimennek a sírkertbe, akik csak azért mennek, hogy megmutassák: ők aztán gondoskodnak.
A legnagyobb, legdrágább koszorúkat veszik és az egész sírt gyertyákba borítják. Ők azok, akik ma szedték le a tavalyi száraz virágot és a tavalyi faleveleket a sírról. És most ők a legbüszkébbek. Magukra. Büszkék, mert azt látják, hogy az általuk kidíszített sír szebb, mint másoké. Pedig lehet, hogy a mellettük lévő feszületen lévő egyetlen gyertya több érzelmet képvisel, mint az egész hacacáré, amit ők csináltak.

Amúgy bármikor elmehetnének meglátogatni az elhunytakat.

Valószínűleg nem lesz új infó:
A temető egész évben nyitva van. És egész évben nem kell kerülgetni senkit.
Bármikor emlékezhetünk.

Szerintem a gyász egy önálló és bensőséges pillanat. Talán az egyik legintimebb. Ez nem működik úgy, ha mások közben a lábadra lépnek, a sírok között százak nyüzsögnek.

De olyankor tényleg csak magunkért tehetjük, más talán nem is fogja tudni, hogy ott jártunk. Így aztán elmaradnak az elismerő pillantások, az irigy tekintetek.

Bármikor emlékezhetünk.
Ha menni szeretnénk, magunkért, vagy az elhunytunkért tegyük ezt, ne másért.

Én nem szeretek kötelezően temetőbe menni és szerintem nem is kell. A halottainkról megemlékezni épp olyan szép dolog otthon, egy szál gyertya mellett, mint mondjuk egy borozóban, pár barát társaságában. Emlékeket cserélni, sztorizni. Hidd el, itt is meglesz az a hangulat és nem leszel rosszabb ember annál, mint aki a halottak tiszteletére hivatkozva krizantémokat vásárol és sírkövekre cipeli azokat.