Az elektromobilitás legyen egyszerű, mint kérni egy pizzát, vagy egy korsó sört.
2020-ban a legfontosabb dolgok közé került az elektromobilitás, az okosvárosok és az ehhez kapcsolható fejlesztések.
Almádiban is van már például okospad, ami vezeték nélkül tölti a telefonunk és internetet is ad. A környező településeken okoszebrák segítik az átkelést az úton, Okostelefonnal fizetünk az élelmiszerért és a parkolásért.
Használjuk és szeretjük az okos-technológiát.
Szakmai fórumok már több éve azt hangoztatják, hogy az okosvárosok kiépülésében a kisteljesítményű elektromos járművek töltési lehetősége a legfontosabb.
Az elektromos autók töltéséhez szükséges töltőállomás-infrastruktúra már évek óta rendelkezésre áll városunkban is, de a kisteljesítményű járművekkel nem sokan foglalkoztak.
Eddig.
Úgy érzem, hogy ezen járművek (jellemzően kerékpárok és rollerek) töltésének rendszerével méltatlanul keveset foglalkoznak, pedig a városlakók -és a környező városok lakói- pont ezeket az eszközöket használják, pont ezekkel az eszközökkel tudják otthonosabbá tenni mindennapjaikat.
Nekem egyelőre csak „hagyományos” kerékpárom van, de azt látom, hogy egyre több vendégem érkezik e-rollerrel, elektromos kerékpárral, vagy e-mopeddal. Sokan nem csak helyben, de Fűzfőre, Alsóörsre vagy akár Csopakra is ezzel mennek haza.
Kerékpáros turizmus, új kerékpárutak, bringás fejlesztések? Az elektromos készülékek töltése meg sehol nincs lehetőség?
Úgy érzem, ez már nem sci-fi, ez a jövő, sőt, már itt is van,
A mai napon üzembe helyeztünk egy publikus töltőkiállást a Picuri Kocsmánál, ahol ingyen, 0-24 nyilvános töltésre lesz lehetőség. Szabványos csatlakozó, maximum 1 kW teljesítménnyel.
Gyere ide, töltődj fel! Gyere nyugodtan akkor is, ha zárva vagyunk. Annyit kérünk, hogy vigyázz rá.