Gyors gondolat így december derekán. Vagy térdén. Vagy nyakán. Honnan nézzük.
Azt mondja a hőmérőm, hogy MINUSZ NULLA FOK VAN.
Hát hogyan lehet ezt feldolgozni?
Matekból mondjuk mindig jó voltam, de ha a nulla lehet negatív, akkor az is lehet, végig nem értettem semmit.
Mik derülhetnek még ki?

A kezdet kezdetén érdekes módon a 0 nem jelentett értéket. Egy halmazt akkor nevezünk teljesen rendezettnek, ha bármely két eleme egymással rendezési
relációban áll, azaz tetszőleges “egyik” és
“másik” elemek viszonyaa következő három lehetséges esetnek egyike:
1.”egyik”megelőzi a” másik “-at
2.”másik” megelőzi az “egyik” – et
3.”egyik” és “másik” egyenlőek.
Ebből is látszik hogy valós kézzelfogható dolgokról van szó a kezdetleges számolás szintjén. A negatív számok illetve a nulla (semmi) nem kézzelfogható, számítási szempontból nincs jelentősége. De ez a felfogás nem zárja ki a későbbiekben a negatív számokat de a zerust igen. Ebből következik hogy a 0 egy megalkotott szám közös megegyezés alapján elfogadott. Ez egyértelműen bizonyítja hogy nem lehet sem pozitív, sem negatív.
a