Valamelyik nap zárás körül kocsmai szóváltásokról, “balhékról” beszélgettünk a kollégákkal.

Személyes tapasztalatainkból merítve is voltak meredek sztorik, de egy amolyan városi legenda hangulatú történet igazán megfogott.

“Valamikor a szovjet csapatok kivonása környékén volt egy veszprémi -talán gyulafirátóti- kocsma, amibe orosz katonák tankkal mentek be balhézni. Egy ember is meghalt, ezt az embert tartják a szovjet megszállás utolsó áldozatának.”

A történet olvasható néhány régi cikkben, valószínűleg nagyrészt igaz. Viszont még az áldozat neve “sem stimmel”. Van, aki teljesen szétlőtt kocsmáról, aztán van, aki két-három, vagy épp tucatnyi katonáról cikkezik.

Hogy mi az igazság?
A legjobb lesz, ha odamegyünk és megkérdezzük!
Így is tettünk ma délután: Felkerekedtünk és a gyulafirátóti kocsmába mentünk, hátha lesz ott valaki, aki látta az esetet és elmeséli nekünk.

Kértünk egy-egy italt a rátóti Felső kocsmában és rákérdeztünk a pultosnál, hogy van-e itt valaki, aki tud nekünk segíteni?
Sokáig nem kellett keresgélni, szó szerint az első ember, aki a pultot támasztotta ott volt az incidenskor is.
A nevét ugyan nem mondta el, de elmesélte annak a nyári napnak a történetét.

A Varsói Szerződés 1986. június 11-i budapesti tanácskozása utáni héten történt a dolog, június 16-án a gyulafirátóti kocsmában. Akkoriban tele volt a környék szovjetekkel, Jutaspusztán és Hajmáskéren is állomásoztak.

A jutaspusztai laktanyából gyakran jártak Rátótra az Alsó kocsmába a katonák. Ilyenkor jellemzően nagyon berúgtak és aztán ment az erőfitoktatás, a hőbörgés. A “felszabadítóink” ilyenek voltak.

Ez a nap sem volt más: A forró nyári délutánon három tiszt italozott a kocsmában. Berúgtak, mert az így szokás, és a vendégeket meg a kocsmárost inzultálták. Volt kis csetepaté is a szóváltás mellett, ezért a kocsmáros már nem adott nekik inni, elküldte őket.

Azok pedig el is mentek.

Épp ez után, délután öt óra körül érkezett a kocsmába Radics József, a 36 éves kőműves. Kért egy sört és a kocsma előtti kis híd korlátjára ült. Sokan ültek ott ezen a hétfőn, mert a nyári délutánon nagyon meleg volt, ott pedig kellemes árnyékban lehetett italozni és beszélgetni.

Ekkor Jutaspuszta felől egy T-55 -ös harckocsi érkezett és állt meg a vendéglátóipari egység előtt az úton.
Kilencven fokos fordulatot tett a kocsma irányába, és megállt.

Két ruszki ugrott le róla, igazán megtermett, izmos legények.
Ütni-vágni kezdtek mindenkit, akit értek. A harmadik a tankon maradt és várt. Nem sokat, nagyjából fél percet időzött, aztán felpörgött a hatszáz lóerős motor, és a kocsma ajtaja felé indult a kis hídon.

Ez egy gyaloghíd volt, a negyventonnás gép alatt pedig nem bírta, leszakadt. Így nem tudott “bemenni” a kocsmába: a harkocsi orra megakadt a vizesárok oldalában, csak a lövegcső érte el az ajtót és taszította be az áthidalót a vendégtérbe.

Az óriási motor lefulladt és a részeg szovjet katona nem tudta ismét beindítani. Kirángatták a vezetőállásból és jól elverték.

A tragédiára akkor derült fény, amikor később kitolattak az árokból. Csak akkor vették észre, hogy Radics József a lánctalpak alatt lelte halálát.

Az épület oldalán 2011 óta márványtábla őrzi Radics emlékét.
Valóban ő volt a szovjet katonai megszállás utolsó magyarországi áldozata.

A kocsma 2016-ban végleg bezárt.