Ez a poszt az autómról fog szólni, kis bemutató, amolyan használtteszt.
Alanya egy 2011-es Citroën C4 Grand Picasso, Excluseive felszereltséggel, ami azt jelenti, hogy az akkor elérhető (szinte) összes extrát belepakolták a teljes panorámatető, a Bose hangrendszer és az ülésfűtés kivételével.
Az autót napra pontosan fél éve vásároltam és kis érdekesség, hogy pont ma lépte át a tízezer kilométert. Mármint amit én vezettem vele. Majdnem én.
Szeretem olvasni azokat a facebook oldalakat, ahol konteókat generálnak, világvégét vízionálnak. Tudod, azokat, amik a covid miatt most Neked is állandóan fel-fel bukkannak a hírfolyamodban. Remélem, te sem veszed komolyan ezeket. Különben lelöklek a Lapos-Föld széléről.
“Érdekes” cikket láttam egy ilyen oldalon az indigógyermekekről.
Biztosan hallottál már az ezoterikus körökben igen népszerű különleges pszichikai és spirituális képességekkel rendelkező gyerekekről.
Az ezoterikus szerzők szerint ezek a gyerekek egy mély spirituális megújulás előhírnökei, ami egy új, hibrid, sőt, földönkívüli életformát készít elő.
Persze ebben én nem hiszek, de eszembe jutott róla egy sokéves történet.
Bubuval együtt dolgoztunk a Picuriban és sokan testvéreknek, ikertesvéreknek néztek minket.
Noha van köztünk hét év korkülönbség és hasonlóságunk kimerült a testalkatunkban meg a hosszú hajunkban, egy idő után már direkt rájátszottunk a vélt iker-dologra.
Ha valaki megkérdezte, hogy ikrek vagyunk-e, a válasz természetesen “igen” volt, de kiegészítettük azzal, hogy van köztünk hét év és mások a szüleink.
Tízből átlagosan csak három ember volt, aki erre felhúzta a szemöldökét és azt mondta, hogy azt úgy nem is lehet. A többiek…
Elmondtuk, hogy gyakran ugyanazt álmodjuk, ha neki rossz kedve van, akkor nekem is, ha egyikünk tüsszent, akkor a másikunk is – sokszor akkor is, ha egymástól több(száz) kilométerre vagyunk. Ilyenkor csak küldünk egy SMS-t, hogy egészségedre.
Külön mondókáink is voltak, amivel “igazoltuk” iker-elménk összekapcsolódását:
-Néha befejezzük…
-Egymás…
-Mondatait!
Nyilván közrejátszott a vendégsereg torkán leborított alkoholmennyiség is, de nem csak a sörüket, a szavainkat is itták. Egyre meredekebb sztorikkal álltunk elő.
Például, hogy lehetünk egymástól bármilyen messze, álmunkban szinte mindig tudunk beszélgetni.
Vagy, hogy előfordult, hogy rácsapott az ujjára kalapáccsal otthon én meg az üzletnél elejtettem a bögrém.
Ha elesett biciklivel, nekem is eltört a lábam.
A kedvenc történetünk pedig az volt, hogy amikor együtt van a barátnőjével az nekem nagyon kellemetlen helyzeteket okozni: volt egy állásinterjúm, ami emiatt ért csúfos véget.
Az ilyen történetek után mindig bocsánatot is kértünk egymástól a “történtekért”, “hallgatóságunk” pedig tátott szájjal figyelte.
Számát nem tudom, hogy vajon hány emberben ültethettük el tényként, hogy a földöntúli, természetfeletti képességek igen is itt vannak a mindennapjainkban, ez egy létező dolog.
Mi voltunk Almádi indigógyermekei.
Ahogy elnézem az ilyen Facebook-oldalak tagszámát: túl sokszor.
A tegnap éjszakai posztot nem azért írtam, hogy sajnáljatok, egyszerűen képernyőre vetettem, hogy mi a helyzet ma abban az ágazatban, amivel lassan egy hónapja nem találkozhattatok.
A koronavírus egyik legnagyobb áldozata a turizmus: szállodák, éttermek, fesztiválok, rendezvényszervezők, technikusok, nagykereskedők, beszállítók, mosodák vesztették el a teljes bevételüket.
Az ágazatnak a tavaszi zárást, a félgőzön (sem) működő nyarat és a mostani kényszerszünetet kellene átvészelnie, de nem érdemes felhőtlen boldogsággal gondolni az újra nyitásra, hiszen a bizalmatlanság miatt elveszett utazási kedv és a kiürült pénztárcák után aligha fognak a vendégek egyik pillanatról a másikra a régi számban érkezni.
Hát, nem lennék most vendéglátós!
Itt most nincs jó példa, nem nagyon lehet senkire sem hallgatni. Nincsenek minták és trendek a múltból: ilyen még soha nem volt.
Nyugodtan dobd ki a tankönyvet, tedd a szekrény tetejére a turizmus-vendéglátás diplomád. Lehetsz te igazán komoly egyetemi oktatója a témának, lehetsz doktora vagy professzora a választott szakterületnek most még te sem tudod, hogy mi lenne a jó lépés, mit hoz mondjuk a következő szezon.
Százezrek maradtak és maradhatnak munka nélkül a következő időszakban.
És ez az időszak nem heteket, vagy hónapokat, hanem éveket jelent.
Csak nézzük azt, hogy a Wizz 2026-ra számít a tavalyi forgalom visszatérésére, tehát még hat évig csak csordogálhatnak a külföldi turisták Magyarországra.
Mi továbbra is próbálkozunk. Egyes vélemények szerint már most többet tettünk a vállalkozásért és a munkatársakért, mint elvárható lenne, én úgy gondolom, hogy ez még belefér.
2020-ból még van vissza három hét. Három, kihívásokkal teli hét.
Hogy januárban hogyan folytatódik majd a történet, az ettől a három héttől függ.
Bizakodó vagyok.
Olyan nincs, hogy sehogy sincs!
A mai bejelentés szerint idén már nem lesz jobb, az elmúlt hónap történéseit és forgalmait látva tényleg kérdéses, hogy hogyan tovább.
A házhoz szállítás sem életképes és huzamosabb ideig tartható megoldás nekünk, akik korábban nem foglalkoztunk vele. Hiszen ez is beruházást igényelt, és ha nem hozza az elvárt számokat, akkor csak a veszteséget gyarapítja. Az üzlet rezsiköltsége -pláne, hogy most fűteni is kell- igazán jelentős, naponta 100-120 kWh elektromos energiát “égetünk el” a kemencékben, roston és természetesen a már említett fűtésen. Ezt az üzletet első sorban a nyári szezonokra “terveztük”, ennek megfelelően az energetikaia megfontolás sokadrangú volt.
A “normális üzem szerinti”, heti két napos nyitvatartásba ez a téli időszakban is belefér, ha van forgalom van miből energiadíjat fizetni.
A forgalmunk 80%-a “békeidőben” -mint egy normális kocsmánál- az italokból áll, csak az ételekből esetleg nyáron tudnánk rentábilisan üzemelni.
A jelenlegi helyzetben, amikor az emberek feje felett a munkahelyük megszűnésének réme lebeg és nem lehet tudni, meddig tartanak a korlátozások, elég alacsony a költési hajlandóság is. Óvatos becsléssel azt látom, hogy az év ezen szakában szokásos forgalmunknak pusztán 5%-át bonyolítjuk.
Nyilván ebbe az is besegít, hogy ha már úgy is otthon kell lenni nyolcra és “valamivel el kell ütni az időt”, akkor szívesen főznek azok is, akik amúgy nem szoktak.
Az ilyen mértékig lecsökkent forgalom ellenére nyilván az áram és víz ugyanannyiba kerül, ahogy a kollégák fizetése, a fizetendő járulék sem csökkent.
Apropó járulékok, hát ez is egy érdekes kanyar, hiszen itt van nekünk az 50 százalékos ágazati bértámogatás!
Egy bürokratikus szarság, amit a NAV rendszeréből pár kattintással lekérhetett volna a kormányhivatal, ehelyett tőlünk várja, hogy szedjük össze azokat a dokumentumokat, amik “már náluk vannak”. A munkaszerződéseket is el kell küldeni, és dolgozónként négyoldalas adatvédelmi nyilatkozatot kell kitöltetni.
Nálunk (sajnos?) csak a nyári időszakban vannak folyamatosra bejelentve a munkatársaim, a szezonon kívüli időben -heti két napot dolgoznak jellemzően- egyszerűsített munkaviszonyban, alkalmi munkában látják el feladatukat. Ez az iparágban amúgy jellemző foglalkoztatási forma, de erre nincs semmilyen támogatás. Tavasszal legalább az erre kivetett közterhet nem kellett fizetni.
Az Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a vendéglátásban mintegy 150 ezer ember dolgozott a pandémia előtt, ebből nagyjából 30 ezren veszítették el a munkájukat tavasszal, és ugyanennyien eddig a másodikban hullámban. Ebben persze nincsenek benne azok, akik nem jelentkeztek be a munkanélküli hivatalhoz (például akik a párezer forintos támogatásért nem akarnak egy napot a hivatalban tölteni, vagy ők maguk a vállalkozók). Azok akik még hivatalosan be vannak jelentve, tulajdonképpen azok nagy része is valódi munka nélkül van most.
És mondom, ez a szám nem tartalmazza a hozzánk hasonlóan, egyszerűsített módon bejelentett munkavállalókat, akik saját tapasztalatom alapján legalább ennyien -ha nem többen- vannak.
Vendéglátós ismeretségi körömben 90 százalék teljesen bezárt, nincs rá tárgyi vagy anyagi lehetőségük, hogy az ételkiszállítás jelenleg durván túltelített piacára belépjenek. Nagyobbik felük úgy zárt be, hogy talán ki sem fog többé nyitni.
Mert a kiszállítás sajnos nem tud nyereséges lenni akkor, amikor mindenki azzal szakad rá a piacra. Nagyon kevés a haszon rajta, mindenki, aki megmaradt ezt csinálja most. A közvetítők (Netpincér, Wolt) jelentős százalékát elviszik a forgalomnak -ami addig, amíg jó forgalom van nem gond-, enélkül viszont meglátásom szerint már nem lehet éttermet üzemeltetni 2020-ban.
Mostantól a kiszállítási területünket megnöveltük, Akarattyától Balatonfüredig várjuk a rendeléseket. Hátha.
Vendég híján most abban reménykedünk, hogy a kormány segít az ágazaton, rajtunk. Hogy meghosszabbítja tavasz végéig a munkahelymegtartó támogatást és a tavaszi kötelező záráshoz hasonlóan mentesít a járulékfizetés alól.
Ez mindenkire igaz. A vendéglátóipari beszállítók, nagykereskedések is mennek a kukába, borul itt minden. Százszor annyian pusztulnak bele az intézkedésekbe, mint magába a vírusba…
A tegnapi nap margójára, édesapám hozzám fűzött gondolatai.
A tudósokat -a fizikatudósokat mindenképp- és amúgy nyilván kicsit mindenkit foglalkoztat valamelyest az időutazás, a tudományos elmélet, ami szerint nem csak térben, de időben is lehetne utazni.
Milyen jó is lenne egy szerkezet, egy időgép, mi mindent megváltoztatnál te is a múltban, mi mindent intézhetnél másképp.
Vagy milyen jó lenne előre ugrani, megnézni a jövőt, a gyerekeidet, unokáidat. Esetleg megnyerni a lottót, vagy nagy pénzeket szakítani sportfogadáson.
Úgy gondoljuk, jó lenne látni a jövőt, jó lenne tudni, hogy mit hoz a holnap, vagy csak a következő perc. Hogy előre leellenőrizhessük bizonyos cselekedeteink vagy döntéseink eredményét és az így előre látott pozitív vagy negatív kimenetel alapján módosíthassuk döntéseinket, egy jobb végkifejletért.
A bizonyosság, a jövő biztos bekövetkezése, vagy nem-bekövetkezése óriási dolog lenne.
De ezt is képesek lennénk elhibázni.
Hiszen még a biztosan rossz kimenetelű dolgokba is hajlandóak lennénk valami érthetetlen okból belevágni.
Ahhoz, hogy tudd: ha csacsi részegen autóba ülsz, akkor össze fogod azt törni; vagy ha a részeg haverod mellé beülsz, akkor eléggé fájdalmas lesz az, amikor arcon vág a légzsák nem kell időgép.
Mert tudod, biztosan tudod, hogy ez lesz a vége.
És így is, a biztosan negatív végkifejlet ellenére mégis megteszed.
Kell a francnak időgép. Nem tudnánk azt sem értelmesen használni.
A bejegyzést később megmagyarázom, az előzményt feltöltöm ide.
Tegnap éjjel szabadnapot kaptam a főnöktől. Jha, szóval szabadnapot adtam magamnak.
Volt szó sörözésről és kikapcsolódásról, ez részben összejött:
Egy barátom átvitt a saját autójával a szomszéd városba némi étel kíséretében: engem is házhoz szállított, nem csak a pizzát.
A következő lehetőséggel pedig visszatértem volna az üzlethez, B verziónak pedig kitaláltam, hogy ha nincs más, aki hazavigyen, akkor majd a munkatársaim összeszednek, ha felém lesz fuvarjuk.
Ezt kellett volna választanom.
A srác viszont, aki hozott engem azt mondta, hogy hamarosan megy is, reggel korán dolga van. Én sem voltam már túl éber, vele tartottam.
A település vége jelző táblát sem értük el, egy jobbra ívelő kanyarban az autó megcsúszott, túlkormányzottá vált és egy szabályosan parkoló autónak csapódtunk, aztán egy fa állított meg.
Nagy zaj, füst. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ugyanis a füst csak az autó pirotechnikájából jött: természetesen kinyíltak a légzsákok, elsültek az övfeszítők.
Nagyon félelmetes helyzet volt, rohadt hangos. Szemüveg nélkül szart sem látok, az meg elrepült az utastérben, ahogy a telefon is, amit addig nyomkodtam.
Ez a szemüveg nélkül nem találom meg a szemüvegem dolog amúgy eléggé a huszonkettes csapdája akkor is, ha otthon keresem, nem még egy sötét utcán egy összetört autóban félrészegen.
Aztán csak meglett, valahol a vezetőülés alatt. Miután lootoltam egy szemüveget így már egszerűbb volt a telefont is megtalálni, segítséget hívni.
Rendőröktől és mentősöktől lett hangos a kisváros álmos utcája.
“Olcsón” megúsztuk, azt kell mondanom – már ami az egészségünket illeti:
Elég nagyot ütköztünk, de saját lábon szálltunk ki az autóból. Szerintem mindkét autó totálkáros lett, csak a roncs elszállítása nyolcvan rongyba fájt, az okozott kár jelentős, a sofőrt elvitték kórházba is, mert bibis lett a homloka és TERMÉSZETESEN feljelentettek minket a kijárási tilalom megszegéséért is. Őt még azért is, mert nem volt bekötve.
Ezt a kijárási tilalmas feljelentést a nálam lévő munkáltatói igazolás sem tudta kivédeni, én meg nem voltam abban az állapotban, hogy késő este a hidegben meggyőzzem a helyszínen lévő egyenruhást a (vélt) igazamról.
Meg hát a hülye is látta, hogy nem dolgozom, hanem iszom, mint egy kocsmáros a szabadnapján.
Laza péntek esték a Balaton-parton.
Frissítve:
Rengeteg telefont, meg e-mailt kaptam, jelzem, igen, jól vagyok, köszönöm.
Jóisten áldásával, és magamra erőltetett tisztelettel kérem a ködlámpa-fetisisztákat: lapozzák már fel a KRESZ vonatkozó fejezetét…
Köszönöm!
Történelmi nap a mai, ugyanis Orbán Viktor megdönti Tisza Kálmán 1875-1890 között felállított rekordját, így ő lesz a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök, amit el kell ismerni, a magyar parlamentáris demokráciánk rövid történetét tekintve komoly teljesítmény.
A magyar jobboldal érthetetlen módon mellőzi az idősebb Tiszát az emlékezetpolitikájából, pedig a lehúzott évek számán túl is sok a közös vonás.
Tisza regnálására esett egy nemzetközi gazdasági konjunktúra, aminek köszönhetően a magyar gazdaság stabilan növekedett. Ez egy szűk, “nemzeti burzsoázia” elképesztő meggazdagodásához vezetett, és bőven tellett gigaberuházásokra is, a korrupciós költséggel együtt.
Eközben Tisza pártjából igazi szavazógépet csinált, amit mindenféle választási machinációk segítségével szinte leválthatatlanná tett. Ezeket mind ismerjük 2010 után is.
De a legsúlyosabb öröksége végigvonul a magyar történelmen. Tisza óta valamiért az összes, hatalomban éveket eltöltő nagy formátumú politikus fontosnak érzi, hogy vele szemben ne jöhessen létre életképes ellenzék,aminek az eredménye az, ha megbuknak – mert előbb-utóbb mindig megbuknak – az ország egy politikai és alkotmányos válságba kerül. Jó esély van rá, hogy ezt “élvezhessük” majd 2022-től is, amiben ha közvetetten ugyan, de mindkét államférfinak komoly szerepe lesz.
Az történt, hogy Dániában 17 millió nyércet öltek meg, mert koronavírusosak lettek, a betegségük mutálódott, az emberre is átterjedt és ezen felül egyes tudósok attól tartanak, hogy a készülő oltóanyag sem lesz ellene hatásos. Mármint a mutálódott vírus ellen.
Szóval emiatt leölték ezt a kevésnek egyáltalán nem mondható fertőzött állatot, de mivel nincs kapacitás mindet elégetni így egyszerűen nyérc-tömegsírokat ástak és szórtak rájuk kis meszet, aztán csókolom.
Egy méter mélyre kerültek szerencsétlenek, de az oszlás közepette fejlődő gázok miatt felpuffadt állatok héliumos lufikként a földfelszínre lebegtek fel, és most a sírjukból feljött nyércekként fekszenek szabadon.
Vagyis feküdtek, mert az egész nyérchalmot kitermelték, aztán két és fél méterre temették őket.
Most meg az eltemetett dögök egy tavat meg egy ivóvízbázist kezdték mérgezni. ¯\_(ツ)_/¯
Kabaré.
Kurvára nem lennék most nyérc Dániában.
És ez így van rendjén, nem is szenteltem volna ennek én bejegyzést, de van egy helyi Facebook-csoport, ahová ma délelőtt felkerült egy post, ahol ekézik, alkalmatlannak mondják és renitens hazaáruló gyilkosoknak tartják azokat a tanárokat, akik “megtagadták az önkéntes tesztet”.
“Nem pályára való!” – mondja az egyik hozzászóló.
Gondoljunk bele:
Pozitív teszt esetén karantén, táppénz, legalább 10 napig, szóval “csak fél fizetés”, de nem csak neki, hanem -ha egy háztartásban élnek- a férjének, anyjának, apjának, nagy gyerekeinek is.
Ha ezek között van vállalkozó, akkor legalább 10 napra semmi bevétel.
A saját ismerősi körömben is van olyan, aki több, mint három hete karanténban van. Három hete nem dolgozhat.
Felelőtlenség nem tesztelni, persze. De itthon nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy az egész család hetekig ne dolgozzon.
Belemehetnék a nagypolitikába, hogy miért nem segítenek az ilyen helyzetbe került családoknak, de inkább nem teszem.
Az biztos, hogy sokkal egyszerűbb nem tesztelni, nem kitenni a családot a “csődnek”.
60% pontosságú teszttel sodorhatná egész családját a mindennapi megélhetésük, mindennapi életük peremére.
A járvány okozta megpróbáltatások így is családokat sodortak veszélybe. Lehet, hogy önző dolog, de abszolút megértem a nem-tesztelő oldalt:
Mondom, egyszerűen nincs más alternatíva, nincs anyagi segítség.
Csak játssz el a gondolattal, hogy mi lenne, ha alapjövedelem-szerű juttatást kapna mindenki az elkülönítése alatt:
Mindenki tesztelne, hetente kétszer is.
MTI Hírfelhasználó